Borkollégium

Mit érdemes a Borkollégiumról tudni?

A Borkollégium hazánk első boriskolája, és a nemzetközileg meghatározó londoni székhelyű Wine and Spirit Education Trust / WSET világhálózatának első magyarországi központja. A Borkollégium 1991-ben már borismereti képzést tartott, intézményesített formában 1996 óta működik. A WSET akkreditációt 2005-ben szerezte meg, de a szervezet oktatási tematikáját már ezt megelőzően alkalmazta.
A boriskola több mint 6000 hallgató különböző szintű képzését bonyolította már le, közte számos pincészet, étterem, szálloda vezetőjével, borászával, sommelier-jével (a referencia intézményeket lásd itt). Az intézmény oktatói között elismert szakemberek, nemzetközi borakadémikusok és Master of Wine hallgatók szerepelnek. Egyedülálló módon saját tankönyveket kínál hallgatóinak, illetve nevéhez fűződik a Terra Benedicta – Áldott föld, Magyar borok könyve és a 16 kiadást megért Borkalauz is.
A beiratkozás egyetlen feltétele a betöltött 18. életév. Kedvezményesen vehetnek részt a tanfolyamokon azok, akik legkésőbb az adott kurzus indulását megelőző 15 nappal befizetik a tandíjat. A vonatkozó aktuális díjakat, valamint további információkat az egyes tanfolyamok részletes leírásánál és a Jelentkezés menüpont alatt találod.
 

Hogyan folyik a tanítás?

Az oktatás magyar nyelven történik (a WSET kurzusok angol nyelven), az elméleti előadások mellett a gyakorlatra kiemelt hangsúly helyeződik. Az egyes prezentációkat követően minden esetben interaktív borkóstolás következik az aktuális előadó vezetésével. A WSET által kidolgozott, valamint az Insitute of Masters of Wine által alkalmazott borértékelési rendszer lényege az egyensúly-centrikusság, mely alapelvet követi a világ valamennyi ismert kereskedője, szállodája, vendéglátóhelye és a szakírók köre is.
A tanfolyamok általában vizsgával zárulnak, melyek sikeres teljesítése önálló, otthoni tanulást és felkészülést is igényel. A WSET kurzusok elvégzése után angol nyelvű vizsga letételével nemzetközileg elfogadott oklevél szerezhető. A széles kurzuskínálatról a Tanfolyamok menüpontban tájékozódhatsz.
 

Miért érdemes a Borkollégiumot választani?

  • Az első boriskolaként a legnagyobb tapasztalattal rendelkezünk.
  • A kóstolt borok száma mellett azok minősége is egyedülállónak tekinthető. Ha netán egy minta nem tűnik a legjobb példának, újabbak követik.
  • Kellemes környezetben, családias hangulatban nálunk könnyű a tanulás.
  • Oktatóink a legmagasabb színvonalat nyújtják.
  • Az egyetlen hazai iskolaként folyamatosan megújuló saját tankönyveket kínálunk hallgatóink számára – a kezdetektől fogva.
  • Itt mindenki kérdéseire van válasz, de ha tanáraink – nagyon ritkán – valamire nem tudnak azonnal felelni, azt is ki lehet mondani: holnapra utánanézek.
  • Nálunk kiemelt jelentőségű a tudásközpontú oktatás: az elérhető legjobb ismereteket kínáljuk hallgatóinknak.
 
Amennyiben bizonytalan vagy, hogy érdemes-e a borokról tanulnia, a Boriskola menüpontban igyekszünk a legfontosabb kérdésekre választ adni.
Remélem, hamarosan találkozunk kurzusainkon!

Tábor István
a Borkollégium vezetője

Borkollégium oktatási piramis

Miért érdemes a Borkollégiumot választani?

Mészáros Gabriella
Borkollégium
Winelovers terem
Az első boriskolaként a legnagyobb tapasztalattal rendelkezünk.
A kóstolt borok száma mellett azok minősége is egyedülállónak tekinthető.
Ha netán egy minta nem tűnik a legjobb példának, újabbak követik.
Kellemes környezetben, családias hangulatban nálunk könnyű a tanulás.
Oktatóink a legmagasabb színvonalat nyújtják.
Az egyetlen hazai iskolaként folyamatosan megújuló saját tankönyveket kínálunk hallgatóink számára – a kezdetektől fogva.
Itt mindenki kérdéseire van válasz, de ha tanáraink – nagyon ritkán – valamire nem tudnak azonnal felelni, azt is ki lehet mondani: holnapra utánanézek.
Nálunk kiemelt jelentőségű a tudásközpontú oktatás: az elérhető legjobb ismereteket kínáljuk hallgatóinknak.
Ajándék

Ajándékozz Borkollégium kurzust szeretteidnek, partnereidnek.

Részletek és rendelés
FacebookInstagram

A legfrissebb hírekért kövess minket Facebookon és Instagramon is