Bálint László


DipWSET, nemzetközi borakadémikus, a FurmintUSA alapítója, a Borkollégium oktatója


A Borkollégium csapatának egyik legrégebbi tagja Bálint László oktató, akit Mészáros Gabriella 2009-ben kért fel munkatársnak – abban a pillanatban, ahogy előbbi megkapta a WSET nemzetközi borakadémikusi diplomáját. Az eredeti végzettsége szerint villamosmérnök és egy elektronikai vállalkozást vezet egyébként – elmondása szerint – teljesen véletlenül került kapcsolatba a borokkal. 1998-ban kollégáival elment egy akkor új-hullámosnak számító étterembe, ahol az ételek mellé párosított borokat ajánlottak. Egy 1997-es Degenfeld Muscat Lunel és egy 1995-ös Thummerer Egri Bikavér pecsételte meg a sorsát. „Azt gondoltam, ha ilyen a BOR, akkor ez engem felettébb érdekel!” Az összes itthon fellelhető bortanfolyam elvégzése után egyenes út vezetett a WSET londoni diploma kurzusára, amelyet 2009-ben végezett el, s azóta oktat a Borkollégiumban.

Gyakorlati oldalon is komoly tapasztalattal rendelkezik – korábban egri borászatot vezetett, jelenleg saját 0,4 hektáros tokaji területén készít bort –, ő tartja az angol és a magyar nyelvű kurzusokon a szőlészet és borászat tanegységeket. Mindemellett pedig hódol a hobbin belüli hobbijának: a FurmintUSA társalapító-operatív igazgatójaként népszerűsíti kedvenc hazai fajtáját a tengerentúlon. Emellett borászati és bormarketing szaktanácsadást végez egyedi felkérések alapján, illetve 11 éve bírál borokat.

Eredeti szakmájától sem szakadt el, ráadásul – mint mondja – még a borral való foglalkozás közben is olykor jól jön neki a mérnöki szemlélet. „Amikor kóstolások során értékeljük a bort, azt tulajdonképpen egy koordináta-rendszerben helyezzük el. Itt sokat tud segíteni az objektív mérnöki gondolkodás. Ugyanígy könnyebb a dolgom előadóként a kurzusokon, hiszen a boroknál is a folyamatok logikusan egymásra épülnek.”


Ezeken a kurzusokon találkozhatsz vele:

Borkollégium Alapfok
Borkollégium Középfok
Borkollégium Felsőfok
WSET Alapfok
WSET Középfok
WSET Felsőfok
Bormarketing tanfolyamok
Mesterkurzusok



Ajándék

Ajándékozzon Borkollégium kurzust szeretteinek, partnereinek.

Részletek és rendelés